DRÓT
 

Dávid Mûhelye

Szesztay Dávid
Szesztay Dávid vagyok, 1978-ban születtem Budapesten és azóta is itt élek. Az eltelt 29 évben sok mindent csináltam, melyek közül néhány dolgot szeretnék itt közzé tenni. Ezek elsõsorban olyan alkotások, melyeket a magam örömére hoztam létre, nem megrendelésre, szinte céltalanul. Úgy tekintek vissza rájuk, mint örömteli gyakorlatokra, kísérletekre, amikbõl sokat tanultam. Ilyen módon fedezem fel a zenét kisgyerek korom óta, az alkotáson keresztül, irányítás és felügyelet nélkül. Lehetõséget adok ez úton az érdeklõdõ számára, hogy bepillantást nyerjen magányos zenei kísérleteimbe, melyeket az elmúlt hét évben rögzítettem. A zene amit a davval játszunk, egyenesen következik az itt közzé tett elõzményekbõl, a zenekar létrehozása elsõsorban abból az igénybõl fakadt, hogy a saját elképzeléseimet immáron társakkal, trió felállásban jól megszólaltatható módon valósíthassam meg.

Papucsban - Készült: 1999-2002 között, Bugár Máté barátom grooveboxával, 4 sávos Yamaha magnómmal és egyéb hangszerekkel, itthon, papucsban.

1. kop-kop
2. Katt
3. game over
4. umca
5. bolond király
6. vidámpark
7. kék-brake
8. trópikus
9. kapcsolat
10. szovonyi
11. az udvar közepén
12. dr...
13. jó éjt!
14. rap szpörccsel

Bambalino - Készült: 2002-2005 között, itthon, számítógép használatával. A számokat Reason1 illetve 2-vel raktam össze, hangmintákként beléjük illesztve a hangszeres, énekes és egyéb részeket.

1. Júli
2. Jó reggelt!
3. 74
4. karácsony
5. miér?
6. problem
7. boros
8. dacos
9. kuss
10. Nem jó egyedül
11. délután
12. Veronika
13. Titok
14. Drót

A Kísérlet - 2004 õszén írtam, azzal a homályos elképzeléssel, hogy valamilyen módon színpadra lehessen vinni. Elõször a megírt szövegbõl egyfajta hangjátékot készítettem az otthonomban, ez hallható most itt. Mire ezzel elkészültem a színpadra vitel már nem foglalkoztatott igazán.

1. rész - 2. rész - 3. rész

A zenekarokban és színházban való zenélés mellett, más jellegû munkáim is voltak, ezekbõl is szeretnék párat közzé tenni. Ilyen jellegû felkérésekkel elérhetõ vagyok az alábbi e-mail címen: szesztay@gmail.com

Biográfia

Szesztay Dávid - DAV Trió zenekarSzesztay Dávid 1978-ban született és egészen fiatal kora óta foglalkoztattja a zeneszerzés. Szerzeményei eleinte a rock, majd késõbb a jazz stílusjegyeit viselték nagyobb arányban. Fõ hangszere a zongora, de gitáron, basszusgitáron is elõszeretettel játszik. A kilencvenes évek végén kezdett el feltûnni a magyar könnyûzenei életben, miután Sabák Péter basszusgitárossal (Dizko stu, Másfél zenekar) megalakították a Kamu zenekart, melyel azóta is rendszeres szereplõi a budapesti klubbéletnek, fellépõi különbözõ fesztiváloknak (Sziget, Volt stb.) és többször nyílt alkalmuk külföldön is bemutatkozni (pl: Moszkva, Szentpétervár, Kolozsvár). Dávid tagja a hazai zenei élet több meghatározó alakját is neve alatt tudó Budbudas zenekarnak, ahol van szerencséje olyan mûvészekkel együtt játszani mint például Grencsó István, Ágoston Béla, Bengõ Róbert, Márkos Berci, Hajnóczy Csaba vagy Jeszenszky György. 2005-ben megalakította saját trióját, a Dav triót, a legfrissebb zenekar pedig, ahol basszusgítárosként tûnik fel, a Santa Diver. Ezek mellett több formációban is megfordult az évek során és különbözõ jellegû zenei munkái is voltak. Szerzett zenét rövid, illetve animációs filmhez, tv reklámhoz, cd rom-hoz, web sitehoz, és a Pont Mûhely nevû színházi társulat tagjaként, a Mu színházban is rendszeres alkotó, fellépõ.

 
Zene, MP3 letöltés Zenekari Képek Dávid mûhelye Kontaktus, Rider Linkek, zenekarok DAV zenekar honlap